Vannak pillanatok….

 …amikor a képen látott gondolatba ütközünk. Valahogy elfogy a levegő körülöttünk, elfogynak a szavak és színtelenné válik minden. Akár az is megfogalmazódik bennünk, hogy összetörtünk.

Van, hogy ez a helyzet pár óráig tart és egy mosoly, egy vicces helyzet, egy simogatás elkezdi oldani a kilakult érzést, a fókusz átkerül valami egészen másra. Ha később eszünkbe jut már csak apró karcot érzünk a lelkünkben.

Ha nem sikerül ilyen gyorsan kilábalnunk, krónikussá válhat  az érzés, fokozódhat és végképp úgy érezzük, hogy elvesztünk.

De szimplán van, hogy egyszerűen elfáradunk a minden napok robotjában és nem látunk célt, reményt bármit, ami kiemelhet.

Én ma úgy jártam, hogy egy telefonbeszélgetés zökkentett ki a békés itthon dolgozós szerdámból. Régen váltott ki már belőlem ilyen indulatokat bármi is. Megkarcolt a helyzet, nem kicsit. Aztán megérkezett a párom, érkezett vele a mosoly, a fáradt, de jó kedvű nevetés és természetesen egy csésze csoda finom kávé. Mindjárt könnyebb volt a tovább.

Az estém egy óráját pedig kedves kollégákkal töltöttem, jó hangulatba tervezgettük az elkövetkező ünnepet, amiről nem sokára érkezik a „hírverés”. És segíthettünk így együtt egymásnak is.

Az én karcolatom, már nagyon jó úton van a gyógyulás felé…

De ez valójában egy kis dolog volt, hálisten nem halt meg senki, nem vagyunk betegek és igazi nagy gondok mostanában elkerülnek.

 

Mi van akkor, ha már krónikussá vált a helyzet? Ha minden színtelen, üres és nem találod az utat, a „továbbot”.

Kis műhelyünk több eszközzel is támogat, ha hozzánk fordulsz. Az őszi időszek mottójának a „Színezd újra”-gondolatot választottunk.

Új és már a jól ismert kezelések, programok, tanfolyamok és ha rápillantanál a helyzetedre egy más szemszögből, szeretettel várunk egy asztrológiai elemzésre.

 

Részletek hamarosan – figyeld az oldat!

Mit gondolok a gyógyulásról

Több, mint tíz éve vagyok természetgyógyász, sokan érkeztek hozzám a gyógyulás reményével. És tényleg, a hivatásom elnevezésében is benne van a „gyógyász” kifejezés.

 

 

Ahányan vagyunk annyi féleképpen gondolkozunk, pontosan ennyiféle elgondolás van arról, miért és hogyan leszünk betegek és hogyan is lehet ebből kilábalni.

Az én elképzelésemet is nagyon sok minden formálta:

  • ugyan nem ismertem személyesen az édesapám, de „rányomta bélyegét” az életemre, hogy Ő orvos volt
  • az „egészségügyi szemlélet” a gyermekorom mindennapjait meghatározó élmény volt
  • a fentiek figyelembe vételével nem csoda, hogy 18 évesen egy orvosi laboratóriumban találtam magam és innen indult az útam a gyógyítás irányába
  • aztán, mikor sok-sok év múlva már kevés volt a háttér munka, aminek a nagy része papírok irkálásából állt, engedtem az élet sodrásának és pár év alatt a saját vállalkozásomban, mint reflexológus találtam meg a folytatást
  • erre az időre szélesedett a látóköröm a természetgyógyászat fogalomköreivel, illetve az időközben sok féle olvasmány, tanfolyam volt már a hátam mögött. Mindegyik fontos volt akkor és ott, megnyitotta a következő lépcsőfokot, de mára a saját életemben tapasztalt változások és vendégeim visszajelzései egy egészen új elgondolást eredményeztek a gyógyulásról.

Gondolom már kiváncsi vagy, hogy mi is ez. Én is, mert napok óta forog bennem ez az írás, időnként bevillan ez-az, és most van itt a pillanat, hogy összeszedjem ezeket a szilánkokat és egy egységet alkossak belőlük.

  1. Először is a gyógyulás egy EGYSZEMÉLYES út.
  2. Természetesen kérhetsz segítséget orvostól, gyógyítótól, természetgyógyásztól, baráttól, de az út, a döntés, a folyamat CSAK A TIED!
  3. Senki nem tud meggyógyítani, csak TE MEHETSZ végig az úton.
  4. Valójában nem is a gyógyulás a lényeg, hanem az út, amit közben végigjársz.
  5. A kérdéseidet csak Te teheted fel magadnak és a válaszokat is csak Te ismered valójában.
  6. Nagyon sokszor nem is kell megértened, feltárnod, feloldanod, elengedned semmit sem, csak engedned, hogy történjen a gyógyulás. 

Természetesen nem azt gondolom, hogy ülj le egy szobában és szenvedj (hisz magam és a vállalkozásom ellen beszélnék). Inkább csak azt, hogy ne legyenek elvárásaid a „gyógyítóval” szemben – akár elfogadod, hogy az csak Te lehetsz, akár segítséget kérsz valakitől.

Az első és legfontosabb, hogy figyelj a megérzéseidre (és nem arra gondolok, hogy a folyamatosan felugró FB reklám egy üzenet – mert az csak egy algoritmus!).

Ehhez kapcsoltan a második, hogy ne írd felül az agyaddal (ááá az ugyse lesz jó, a Jucusnak sem használt)!

És a harmadik és talán a legfontosabb: cselekedj aszerint, mert az a TE UTAD, ami valójában elvezet a gyógyuláshoz.

Mindez így leírva olyen „könnyűnek” tűnik és éppen ezért talán el sem hiszed, hogy működik. Honnan tudom, hogy igen? – Mert végig jártam, nem egyszer az életemben…..

 

Augusztus – havi előrejelzés

 

Ma hajnalban új energiák léptek be életünkbe, melyek hatása meghatározza a következő hónapunkat. 

Megérkezett a kissé bohókás Majom hónapja, de vegyük figyelembe, hogy Ő egy igen erős energiát képvisel, melyből meríthetünk. Határozottabbak, szókimondóbbak leszünk. Tanácsos ez utóbbival óvatosan bánni, nehogy megbántsunk bárkit. Ebben az időszakban nehezen viseljük a korlátokat, konvenciókat. Jobban átgondoljuk döntéseinket, tovább mérlegelünk. Figyeljünk arra,  ne vesszünk el a gondolatok sodrában! 

Továbbra is erős lesz a befelé fordulás iránti igényünk, szívesen foglalkozunk mély belső dolgokkal. Könnyebben észrevesszük az élet apró szépségeit és a belső béke, harmónia is gyakori vendégünk lesz ezekben a hetekben.

Szembesülhetünk olyan helyzetekkel, amikor úgy érezzük, hogy valaki vagy valami nélkül nem tudunk élni. Mielőtt ebbe a lehúzó gondolat örvénybe belegabalyodunk, tudatosítsuk magunkban, hogy az életünk boldogsága sohasem külső tényező/ember függvénye. Egy mozgalmas, érzelmekben gazdag és egyben egy nagyon kreatív időszak köszöntött ránk.

 

 

Használjuk ki önfejlesztésre,

bátran vágjunk bele új tanulmányokba,

most van itt az ideje!

 

Néhány lehetőség:

 

Új hónap – új energiák

 

Ma délután szépen csöndben új energiák érkeznek az életünkbe, amit egy finoman, a tömegből kitűnő kecske csillogása jellemez.

Kicsit fura talán ez az összkép, de tényleg ez az energia határozza meg a mai napunk és ezzel rányomja bélyegét az elkövetkező egy hónapra is.

De nézzük csak mit rejt, mit hoz ez a különös hónap!

Ezen időszak legfontosabb feladata, hogy átvezessen minket a TŰZ elem harsány, kirobbanó, tevékeny energiából a FÉM elem hűvös eleganciájába.

Egyik legmarkánsabb minőség, ami megjelenik ebben az időszakban a lelassulás, egy kis befelé fordulás, erőgyűjtés. Az új dolgok befogadása mindig energiát igényel, ezt most tudjuk összegyűjteni.

Lesz azért ennek a visszavonulásnak egy „öntörvényű” vonulata is. Nagy eséllyel nem úgy akarunk kiakpcsolódni ahogy a többiek, egy kicsit a magunk útját szeretnénk járni.

Nagyon erősödik bennünk az igény a tartalmas, spirituális elmélyülésre jelentsen ez bármit is számunkra: egy könyv, egy elvonulás, egy on-line program (én a magam részéről ezt választottam ). Ha még gondolkoznánk ilyesmin vágjunk bele, most nagyon támogató energiák vesznek minket körül, segítve a megértést, az információk beépítést.

Mindeközben növekszik a hatni tudásunk a körülöttünk élőkre – érdemes többször átgondolni mit és hogyan szeretnénk kommunikálni, posztolni, elmondani. Csak olyat, amit teljesen igaznak és a magunkénak érzünk!

A visszahúzódás hozhat olyan igényt, hogy valamilyen kreatív módon fejezzük ki magunkat, ha ez felbukkan Benned, tedd meg. Épp itt az ideje.

Ebben a hónapban a segítség is bőven árad felénk, csak legyünk nyitottak és engedjük át magunkunkon ezt az energiát, ami természetesen azt is hozza magával, hogy mi is sokkal segítőkészebbek leszünk.